Bögözi találkozó – 2012

Bögözi református műemléktemplom komplex restaurálási program

Épített örökségünk védelme a Kárpát-medencében találkozó

Bögöz, 2012. november 24.

Alapítványunk a bögözi református műemléktemplom komplex restaurálási program keretében, 2012. november 24-én szervezett találkozót Bögözön, „Épített örökségünk védelme a Kárpát-medencében” címmel.

A találkozó fő témája a bögözi református műemléktemplom restaurált falképeinek és a komplex restaurálási folyamatnak, valamint a további terveknek a bemutatása volt, a rendezvény keretében 2012. november 24-én 14.00 órakor, a bögözi református műemléktemplomban került sor a restaurált falképek ünnepélyes átadására.

A találkozó keretében felelevenítődtek a kezdet mozzanatai, s előrevetítődtek a bizonytalan jövő lehetséges forgatókönyvei. Fontosnak tartottuk ugyanakkor a megjelentekkel és a széles közvéleménnyel is tudatni, hogy eredeti kitűzött célunkból nem engedünk.

A Kuratórium majd 10 évvel ezelőtt teljes egyetértésben támogatta Dr. Vér Iván elnök úr akkori javaslatát, mindnyájan úgy gondolták, hogy bűn lenne nem cselekedni épített örökségünk megvédése érdekében.

Most, amikor a freskók megmenekültek és a templom átfogó helyreállítása is folyamatban van, fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ma is ugyanúgy bűnnek tartjuk azt a gondolkodásmódot, miszerint a tűzoltás elvégzésével megállhatunk, hátradőlhetünk.

Ha így gondolkodnánk, érdemtelenné válnánk mindarra a sok munkára – áldozatra, amit támogatóink, barátaink, segítőink, partnereink a bögözi református műemléktemplom érdekében kifejtettek – meghoztak.

Célunk a bögözi református műemléktemplom komplex restaurálása, s a rendezvény az ünneplés és öröm mellett erről is szólt.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik eddigi önzetlen munkájukkal ezt a magasztos célt szolgálták.

Külön is köszönetünket fejezzük ki a Magyar Művészeti Akadémiának a találkozó megrendezésében nyújtott támogatásért és segítségért. A Magyar Művészeti Akadémia anyagi és erkölcsi támogatása ugyanúgy megerősítést – visszaigazolást jelentett számunkra, mint azok a bögözi iskolás gyerekek hétköznapjait, lelkivilágát tükröző rajzok, amelyek a bögözi Wass Albert iskola falait díszítik.

Budapest – Szokolya, 2012. november 30.

Letölthető sajtóanyag