Új Ezredév Alapítvány

Műemlékvédelmi körkép 2023 – Erasmus+ pályázati program előkészítési fázis

2023. november 6. hétfő

A XX. század második felében számos, rendkívüli értékű magyar műemlék került végveszélybe a környező országokban. Fontos hangsúlyozni, hogy olyan műemlékekről van szó, amelyekhez hasonló típusú, értékű műemlék a Kárpát-medence központi területén csupán nagyon kis arányban maradtak fenn, szemben az első világháborút követően elcsatolt területekkel. Ez a tény rávilágít az ügy „luxusterületen (a műemlékvédelmet gyakran luxusszolgáltatásként értelmezik a modern közigazgatásban) túlmutató” jelentőségére: az egységes magyar kultúra kiemelkedő jelentőségű műemlékeinek a sorsáról van szó, melyek esetleges elpusztulása teljes mértékben ellehetetlenítheti a mai Magyarországon még fellelhető hasonló örökség helyes értékelését és értelmezését.

Komplex ügyről van tehát szó, mely ma már végképp nem egyszerűsíthető le a határon túli magyar közösségek támogatására korlátozódó, úgynevezett nemzetpolitikára, s egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az épített örökség megőrzése-megvédése és a környező országok magyar közösségeinek anyagi támogatása csakis eltérő szempontrendszerek és módszerek révén lehet eredményes.

A kárpát-medencei magyar restaurátorközösség általános vezérelveként napjainkban a konzerválás határozható meg: az emlékeknek a feltárási állapotukban történő állagbiztosítása a hosszú távú megőrzés érdekében, egyben tartózkodás a restaurálási költségeket feleslegesen növelő kiegészítő értelmezésektől. Általánosnak mondható álláspont továbbá, hogy a rendelkezésre álló források akkor hasznosulnának leginkább, ha az épített örökségvédelem vezérelve a folyamatos karbantartás, illetve a helyreállító beavatkozásoknak a feltétlen szükségesre történő minimalizálása lenne. Az említett szakmai körökben alapvető feladatként fogalmazódott meg az utóbbi évtizedben a jóval olcsóbb felmérés, dokumentálás felgyorsítása, s az aktuális tendenciák figyelembevétele mellett a fő feladatot – épített örökségünk pusztulástól történő megvédését –a farói örökségvédelmi keretegyezmény örökség közösségfogalmának a gyakorlatba helyezésével próbálják megoldani.

A farói örökségvédelmi keretegyezmény kimondja: a megőrzés alapvető feltétele, hogy a társadalom minden tagja rendelkezzen a szükséges örökségi ismeretekkel, az oktatás, a digitális technológia segítse elő ezek megszerzését. A kulturális örökség minden Európában létező formáját védi az egyezmény, hiszen ezek együttesen alkotják az emlékezet, a megértés, az önazonosság, az összetartozás és a kreativitás közös forrását. Az ismeretek, információk széles körű átadásán, a magas színvonalú képzéseken túlmenően leginkább a hagyományos technológiák és mesterségek alkalmazása a megőrzés, a fenntartható használat záloga.

A csatlakozással a részes tagállamok különböző kötelezettségvállalásokat tesznek, így például vállalják, hogy tekintetbe veszik a kulturális örökség sajátos jellegét és érdekeit a gazdaságpolitikák kialakításakor, növelik a társadalmi tudatosságot, és felhasználják a kulturális örökségben rejlő gazdasági lehetőségeket, előmozdítják a kulturális örökség sértetlenségének (integritásának) tiszteletben tartását, meghatározzák a fenntartható kezelés elveit és szorgalmazzák azok alkalmazását, fejlesztik a kulturális örökségről szóló tudást, ennek szempontjait beépítik az élethossziglan tartó nevelésbe, képzésbe.

A nemzetközi együttműködés célja, hogy az örökségvédelem épüljön be valamennyi ágazati politikába, az oktatáson, a gazdasági életen keresztül hassa át az emberek mindennapjait azt tudatosítva, hogy a hazai és a közös európai tárgyi és szellemi értékek megőrzése és továbbadása a jövő generációi számára elengedhetetlen a kulturális gyökerek megismeréséhez, a sokszínűség fennmaradásához.

Még egy fontos, általános tendenciaként is számon tartható jelenségről kell említést tennünk: Kárpát-medencei keretek között számos alkalommal nyert igazolást az a tény, hogy a közpénzek felelőtlen felhasználása komoly, a műemlékek eredeti állagát érintő pusztítást eredményezhet, s ezzel ellentétben az értelmes módon felhasznált kevés pénz sokkal több helyszínre, több épülethelyreállítására is elegendő lehet.

Az átfogó, adott esetben határokon átívelő, kormányközi megállapodásokon, nemzetközi egyezményeken nyugvó műemlékvédelmi programok jelenleg nem igazán jellemzőek. Néhány ritka, és nem túl jelentős kezdeményezést kivéve (pl. V4 örökségvédelmi tendenciák) valójában nem számolhatunk velük, inkább egyéni akciókról és kormányokhoz kapcsolódó célzott egyéni támogatásokról beszélhetünk. Tizenhárom éves civil műemlékvédelmi tevékenységünk és tapasztalataink alapján állíthatjuk, hogy Magyarországon jelenleg nincs átfogó, a központi közigazgatás által egybefogott, kezelt és irányított műemlékvédelem, nemhogy a Kárpát-medencére, de a szűkebb anyaországra vonatkozóan sem.

Civil kezdeményezések – működő gyakorlatok

Napjainkban azt tapasztaljuk, hogy a műemlékvédelem egyre nagyobb hangsúlyt kap úgy a civil világban, mint a közéletben is. Már csak bizakodni lehet, hogy a kialakuló tendencia nem jön késve: Magyarországon és a Kárpát‐medencében egyaránt számos magyar vonatkozású műemlék pusztult el és van romos állapotban, számos pótolhatatlan nemzeti érték semmisült meg az épített örökség felelőtlen kezelése miatt.

Ebben a helyzetben felbecsülhetetlen a civil társadalom hozzájárulása az értékek megmentéséhez és bemutatásához. Az elmúlt 20 év során egyértelmű tendenciaként figyelhető meg a civil szféra előtérbe kerülése a műemlékvédelmi gyakorlat terén.

A civil szerepvállalásnak a műemlékvédelem esetében történő felértékelődése nagy mértékben összefügg az állami szerepvállalás behatárolódásával, az anyagi keretek szűkülésével. Akár helyi közösségek mozgatóiként, akár a szakmai és politikai közegek közötti közvetítőként lépnek is föl, az elkötelezett civil műemlékvédők célja és feladata az, hogy védjék a műemlékeket.

Egyértelmű tendenciaként állapíthatjuk meg, hogy a Kárpát-medence teljes területén, a magyar kultúra szerves részét képező műemlékek mennek veszendőbe. Megszámlálhatatlanul sok, a kultúránk szempontjából kiemelkedően fontos műemlék számára sorsfordító időszakot élünk: a tisztes módon avuló épületek jövője szempontjából vízválasztónak számít, amikor rossz állapotú épületből romos épületté, illetve rommá válnak, onnan ugyanis alig van visszaút.

A XX. század második felében elhanyagolt műemlékek jelentős részének elérkezett a felezőideje: amennyiben nem érkezik sürgős segítség, menthetetlenné válnak, miközben az általános folyamatok arra mutatnak, hogy a műemlékek megbecsülése emelkedik, ezért egy átmeneti periódus túlélése esetén javulnak a kilátások a fennmaradásukra.

A Kárpát-medence demográfiai változásait is figyelembe véve azonban sajnos azt is meg kell állapítanunk, hogy exponenciális módon fog nőni a közeljövőben a magukra hagyott magyar vonatkozású műemlékek száma. Ez kettős feladatot jelent számunkra: számba kell vennünk az emlékeket és áttekinteni állapotukat, valamint kihasználva a még létező központi és helyi támogatásokat, el kell végeznünk a legfontosabb állagvédelmi munkákat.

Fentiek figyelembevétele mellett kiemelt fontosságú feladat olyan alternatív stratégiák felvázolása, amelyek új kontextusban, a korábbi támogatási gyakorlatok tapasztalataival felvértezve adhatnak megoldást a kárpát-medencei épített örökség megőrzésére, megmentésére.

Az Erasmus+ program keretében tervezett tematikus programelemek az alapítvány örökség- és műemlékvédelmi alaptevékenységéhez kapcsolódnak, s a farói örökségvédelmi keretegyezmény és az aktuális európai örökség- és műemlékvédelmi tendenciák legfontosabb szempontjait figyelembe vevő forgatókönyv alapján állnak össze, melynek központjában két fontos témakör – az épített örökség szakszerű és költséghatékony megóvása és az adott örökség hosszútávú fenntarthatósága, a funkcionális szempontok érvényesítése – van.

Az olasz és erdélyi partnerekkel közösen tervezett programtól azt várjuk, hogy eredményesen hívja fel elsősorban a civil társadalom figyelmét a magyar vonatkozású épített örökség- és műemlékvédelem problémáira, s indít-indíthat el olyan tendenciákat, együttműködéseket, amelyek érdemben hozzájárulhatnak épített örökségünk hatékonyabb megőrzéséhez, védelméhez.